Lobo Tómia the life

  • Blog oldal
  • Archívum
  • RSS

Ez a nap más, mint a többi

Elérkezett hát ez a nap is, amikor reggeltől estig Babszem születésnapja van. Meghallgatta (illetve nézte, mert a Media Player vizualizációjával szokta nézni Halász Juditot) a Boldog születésnapot, bár váltig állította, hogy ez a lányok szülinapi dala. Azt hiszem Anna és Peti nyomán meg úgy érzi, hogy 3 éves kora után már nem kell bölcsibe mennie. De végül azzal, hogy ma ünnepelni fogják (vittünk gyümölcslét meg rágcsát az ifjúságnak) egész jókedvűen ment be a csoportjába. A tortát már várja (ma kap egy kicsit, anyutól megrendelte a Tiramisu tortát már másfél hónapja, és még a másik nagymama is hoz neki holnapra valamit), meg azt, hogy délután játszhat az új ágyán, amit tegnap este befejezett az apja, ma csak a takarítás maradt a szobájában. Holnap pedig lesz a nagy buli.

Összeállítottam megint egy képsorozatot, idén is készült vagy 1000 felvétel, amin szerepel Babszem is, de most nem is külsőre fejlődött olyan sokat. Hiszen tavaly ilyenkor még azt hittem, sose fogom abbahagyni a szoptatást, az érettségin főzeléket fog enni és alig beszél majd. Ehhez képest az anyatej nyár óta a múlté, a rágás egyik pillanatról a másikra megoldódott és olyan gyönyörű mondatokat használ Babszem, hogy a bölcsiben is csodájára járnak. Bár néha azért elkél a Babszem-magyar szótár de legalábbis anya/apa tolmács beiktatása, mert kifejezései burjánzóak, de a kiejtése néhol még hagy kívánni valót maga után.

Szóval van egy 3 éves fiam. 

 


 

 

 

írta: Lobo, 2009. nov. 20. 9:24 Olvassa más is!
címkék: születésnap
még nincsenek kommentek

Könyves aloldal

Nekem mindig van egy csomó ötletem. Csak többnyire lusta vagyok megvalósítani. Anyaggyűjtésben, ötletelésben azonban verhetetlen vagyok. Már olyan sok minden jó ötletem volt (csak úgy magánban) könyvekkel, könyvesblogokkal kapcsolatban is. Aztán sikerült egy partnert találni az ötletekhez Natasha személyében, amit aztán Anna és a freeblog is felkarolt, úgyhogy megszületett a Freeblog.hu legújabb aloldala, a könyves.

Egyelőre a tervek szerint hetente más fogja szerkeszteni. Nem én indítok mert a hét kicsit sűrűnek tűnik de majd a jövő héten enyém lesz a gyeplő. Amúgy is Natasha mindig olyan jól megragadja a lényeget.

írta: Lobo, 2009. nov. 16. 14:11 Olvassa más is!
címkék: könyves
1 komment

Átkozott Alkonyat

Kihasználva, hogy két este is tök egyedül voltam a náthámmal (a párom elutazott a szüleihez, hogy elkészítse Babszem új ágyát, amit ma hoznak majd fel lapra szerelt állapotban és már "csak" lakkozni kell), kivettem csajos DVDket a könyvtárból. A hercegnő és a Másik Boleyn lány mellé még volt a 2t fizet 3t vihet akció és hozzácsaptam az Alkonyatot is. Ezzel kezdtem, vasalós filmnek tettem be.

Mivel a könyvtől se voltam elájulva és a film híven követi azt, természetesen nem különösebben tetszett. Bár legalább tényleg senki se szólhat egy szót se: bötű szerint adaptálták a regényt. Sőt, továbbra is fenntartom, hogy Robert Pattison, alias a vámpír Edward Cullen egyszerűen hátborzongató és taszító. Viszont észrevettem, hogy egy jelenetben a kávézóban ott ücsörgött maga az írónő is.  Meg közben majd az egész vasalatlan halmomat leapasztottam.

Majd betettem a Másik Boleyn lányt. De az meg nem akart elindulni. Meg A hercegnő se. Úgyhogy a maradék ágyneműt Benjamin Buttonra simítottam ki.

Aztán ma délelőtt Babszem a Némó nyomábant kérte, de az se ment.

Az Alkonyat tönkrevágta a DVD lejátszóját a gépünknek!

 

írta: Lobo, 2009. nov. 14. 14:05 Olvassa más is!
címkék:
1 komment

Ne packázzatok velem

Álmomban gyerekeket vittem óvodába, s mire leadtam őket és kijöttek, ellopták az autómat. Meg a húgomét is, mert akárcsak a lányára a kocsijára is nekem kellett volna vigyázni. Vagyis ahogy jobban körbenéztem kiderült, hogy az autókat igazából nem lopták el. Hanem feltörték, kibelezték, leszedték a kerekeket és feketére fújták át. Éppen telefonálni akartam a rendőrségre amikor megjelentek a nagyon okos autóátalakítók és tolvajok. Én nagy lélekjelenlétről tanúságot téve az egyiküket betuszkoltam a csomagtartóba a másiknak meg nagyon erősen fogtam a csuklóját a háta mögött és próbáltam meg fél kézzel telefonálni illetve felvételt készíteni az egészről.

Ami nem sikerült. Ott álltam a helyzet magaslatán és rádöbbentem, hogy én telefonáláson és zene meg rádióhallgatáson kívül nem használom semmire a gépemet, hirtelen nem tudtam hol tudok MMSt küldeni és fotózni, kamerázni vele.

Úgyhogy azzal a tudattal ébredtem, hogy én egy nagyon kemény csaj vagyok, de meg kéne talnulnom használni a kütyüimet, mert életet menthetnek.

írta: Lobo, 2009. nov. 13. 23:49 Olvassa más is!
címkék: álom
még nincsenek kommentek

Szerzemények

Amúgy a hétvégén Kanizsán voltunk, de nem jöttünk egyenest vissza hétfőn, hanem elmentünk Veszprémbe és vettünk egy EP-600 vízionizáló berendezést, ami a  csapvizünkből csinál lúgosat. Amióta ugyanis diagnosztizálták az embert a refluxával és próbálja a ph háztartását kordában tartani, kisebb vagyonokat költöttünk Lugos vízre, úgyhogy inkább kiszámoltuk, ha összegyűjtjük a pénzt, megvesszük a kütyüt részletre, sokkal jobban jövünk ki. Túl azon, hogy Veszprémben eltévedtünk (oda és visszafelé is) még Kanizsára is visszamentünk, ugyanis Babszem nem volt túl fényes állapotban (folyt az orra és kicsi hőemelkedése is volt), s ott hagytuk a mamáéknál. Tegnap persze már semmi gond nem volt vele, meg is gyanúsítottam, hogy egyszerűen csak a nagyszülőknél akart maradni (hétfő reggel amúgy nem nagyon akart kocsiba szállni, azt mondogatta, hogy ő nem megy el Kanizsáról), mire azt mondta, hogy "igen anya".

Szóval egy készülékkel több és egy gyerekkel kevesebb csomaggal jöttünk Pestre.

írta: Lobo, 2009. nov. 11. 9:05 Olvassa más is!
címkék:
2 komment

Fényképek

Pénteken megkaptam a bölcsődében a fotómintákat, amiből rendelni lehet. 2 képen nem vigyorog a gyerek idétlenül:) Ahogy sejtettem: előre mondták neki, hogy mosolyogjon aztán ő szót fogadott. Ennek ellenére kisebb vagyont költöttem a rendelésre, de főleg azért mert a képekből elkértem a digitális változatot. Egyéb lehúzós dolgot (naptár, bögre, póló, csicsás digitális keret) nem kértem.

 

írta: Lobo, 2009. nov. 10. 14:16 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Hazafelé bandukolás

Tegnap délutáni túra: bölcsőde után beálltunk a buszmegállóba: 151-t elengedtük, mert nem jó busz volt, nem akart rá felszállni. 117-es kisbusz, olyanon még nem ültünk, azzal elmentünk a végállomásig. Ott éppen állt benn egy 9es, Volvó, arra fel, 2 megálló múlva leszállás. Itt én javasoltam, hogy akkor gyalogoljunk haza, de a gyereknek más elképzelései voltak: menjünk vegyünk csokit. Amiből végülis DM lett és paradicsomos halas bébiétel (néha venni kell még neki ilyet, pár hete spenótosat vásárolt, mostanában a tengeri halas tésztás Hipp megy, amit aztán megeszik). Aztán pont állt egy 151-es Volvo indulásra készen, úgyhogy szépen haza is mentünk vele.

Ahogy a párom megjegyezte, Babszem 100m távolságot is képes 3 busszal megtenni. És a metróról még le is kellett beszélnem.

írta: Lobo, 2009. nov. 4. 9:13 Olvassa más is!
címkék: busz, közlekedik
még nincsenek kommentek

Az új kollega

Szombaton ügyeletes voltam, bejöttek értem a fiúk és Babszemnek ki kellett mindent próbálnia. Még nem láttam, a pénteki képek hogy sikerültek a bölcsődében, de remélem nem mindegyiken így vigyorgott amikor észreveszi, hogy fotózzák:

 


 

 

írta: Lobo, 2009. nov. 2. 23:17 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Fotózás

Tavaly kicsit csalódott voltam, amikor az egyik szülőin kiderült, hogy Babszem kimaradt a bölcsis fotózásból. De akkor ott volt egy anyuka, akinek már másfél éve mindig akkor volt beteg a fia amikor fotós jött, szóval úgy tűnt, hogy nem lesz nekünk hivatalos képünk a bölcsődés évekről. Ezért aztán nem is éltem bele magam a dologba, amikor hétfőn mondta a gondozónőnk, hgoy pénteken fotózás lesz, hozzunkmajd valami szép ruhát a csemetének, tegyük be a szekrényébe és majd jól lefotózzák.

De aztán a héten semmi gond nem volt, Babszemet reggel vittük hát a bölcsődébe én meg jót filózhattam azon, hogy mi is legyen a szebb ruha, amit felvesz. Az ember persze azt mondta, teljesen felesleges, jó abban a pólóban meg melegítőben amiben egész nap szokott lenni, de én mondtam, hogy persze az összes többi gyerek ki lesz rittyentve nem maradhatunk le. Mire megkaptam a választ, hogy ez is csak azért van, mert minden más anyuka úgy gondolkozik mint én. Csakhogy láttam ám, hogy a kislányok szekrényében micsoda csilli-villi göncök voltak. Volt aki külön még egy plusz cipőt is hozott, hogy passzoljon a toaletthez. Úgyhogy egy inget és farmert betettem hát Babszem szekrényébe.

Sajnos délután pont még 3 anyukával együtt értem oda, úgyhogy csak annyit mondott a gondozónő, hogy minden rendben volt, jól viselték a gyerekek a fotózást. Babszem szerint Rorinak hívták a fotóst, de gyanítom, hogy csak azért mondta, mert tegnap kétszer is megnézte a Roary a versenyautó egyik részét a youtube-on (lehet, hogy Thomas kicsit háttérbe fog szorulni?:)

 

írta: Lobo, 2009. okt. 30. 23:05 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Ez a mi buszunk

Buszozás újabb fázióba lépett. Most már felszáll a gyerek a buszra, sőt, a délután programunk mindig azzal végződik, hogy 2 megállót hazabuszozunk. Jó esetben amikor kijövünk a bölcsőde udvaráról éép elkapunk egy 151-es Volvo buszt, azzal még 1 megállót megyünk a végállomásig. Aztán esetleg elmegyünk a boltba a környéken, majd újra vissza a buszra. Tegnap 10 percet ácsorogtunk, mert éppen nem Volvo, hanem egy sima Ikarus volt a menetrend szerinti járat, de most arra nem akart felszállni, mert látta, hogy a "mi buszunk" ott vár mögötte. Közben pedig nézegette a többi buszokat, amik elmennek. Legaranyosabb, hogy leguggol és megnézi, hogy világít a lépcső felett a lámpa ami jelzi, záródnak az ajtók. Múltkor olyan busszal mentünk, amin ez elromlott, azóta van az is, hogy ne szálljunk fel arra, amin nem működik a piros riasztó. Ha pedig várjuk a megállóban ugrál, és azonnal fel akar szállni, szinte nem is engedi el a leszállókat.

De még mindig a két héttel ezelőtti nagy BKV-s kalandunkat emlegeti. Kitaláltam 16-án, pénteken délután, hogy el kéne menni Kleinheincz Csilla új könyvének bemutatójára. Babszemet azzal az ígérettel, hogy buszozunk és lesz süti, rá is vettem a túrára. "Megyünk a könyvesboltba és eszek sütit" mondogatta. Aztán kezdetét vette a nagy kaland. Volvoval mentünk a végállomásra, ott átszálltunk a 9-esre, ami egy hagyományos csuklós volt, a magas padlós Ikarus, azzal elmentünk a Combinóig, villamosozás után meg odaértünk a tett színhelyére. Sajnos hiába vittünk Thomasos könyvet és hiába volt a finom süti, még egy ember kellett volna, aki leköti a gyereket, hogy én oda tudjak figyelni a konkrét programra. Viszont voltam annyira előrelátó, hogy megérkezéskor  megvettem a kötetet és dedikáltattam is, Babszem pedig megdézsmálta a sütiket, amik finomak voltak. Jópofa volt, hogy Csilla megkérdezte, a sok alteregóm közül mégis melyik névre írja, az ajánlót de mondtam, hogy simán a keresztnevemre, hátha majd amikor az örökségemből előkerül fogalmuk se lesz ki lehetett az a Lobo stb. nick. 

Elég hamar elhagytuk a könyvesboltot, s visszafelé meg metróra ültünk. Megkérdeztem Babszemet, hogy villamosra, vagy buszra szálljunk-e át a végén, úgyhogy ő döntött, menjünk el a végállomásig és ott megint várjunk egy 151est, ami hazavisz. Mivel ez megint egy másfajta Ikarus volt, már aznap este többször el kellett mesélni, hogy  hányféle járművön utazott alig másfél óra leforgása alatt a fiam. S azóta is sokszor elmondatja, vagy  éppen ő meséli el, hogy mennyit utazott, amikor könyvesboltba ment. Mint például ma reggel is, félálomban, még csukott szemmel rázendített a mondandójára.

írta: Lobo, 2009. okt. 29. 8:50 Olvassa más is!
címkék: busz, könyves, közlekedik
1 komment

Méretes

Hétfőn megmérték Babszemet a bölcsiben, 103 cm, ma megnéztem a többi gyerek értékét is, egyelőre ő a legmagasabb. Kilóra viszont továbbra is maradt 15, azaz nyár eleje óta kisebb-nagyobb ingadozásokkal tartja a súlyát. 98-104-es, 3-4 évesre való ruha kell neki és legutóbb annyit sikerült elérnem vele a Deichmannban, hogy rátette a lábát a célszerszámra és megtudtam, 26-os.
írta: Lobo, 2009. okt. 28. 9:41 Olvassa más is!
címkék:
1 komment

Egyveleg

Csütörtök esti vacsora után péntek reggel felmerült a gyanú, hogy anyósjelölt megkísérelt megmérgezni minket. Babszem ugyanis egész mást evett (tükörtojást krumplival) mint mi (párolt zöldséges csirkemell salátával), s rajta kívül mindannyiunk a gyomorrontás különböző tüneteit produkáltuk reggel. Mivel nekem amúgy extra strapabíró a gyomrom (sose bírtam hányásos-fosós vírust elkapni és kihordani, -5kgval könnyebbnek lenni), én már kora délután éhes voltam. Anyósjelölt estére jött rendbe, a páromnál azonban még láz is befigyelt a rossz gyomor és étvágytalanság mellé. Azért elindultunk délután Tiszavasváriba, s még az ember is annyira jobban lett, hogy nem nekem kellett vezetni. Mert az autópálya OK de Pestről én még legalbb 10 perccel később jutottam volna ki, mint ő. Éjjel meg azt álmodtam, hogy főnéni kérésére sikerült 2 traininget ugyanazon időpontra elvállalnom, ráadásul elhanyagoltam és fel se készültem rájuk, pedig az egyiket nagyon VIP embereknek tartottam volna. Nem volt ám nehéz megfejtenem, hogy mindez azért történt, mert mostanában kétszer sikerült rosszul bevállalnom magam. Elírtam, hogy mikor vállalok hétvégi ügyeletet, és természetesen pont azt arra az elírt napra osztottak be, ami utolsó volt a preferenciáim között és még hibás is. Aztán meg tényleg elvállaltam egy VIP előadást Boss néni kérésére amiről ő azt mondta, december 3-án lesz, de aztán az emilekből kiderült, hogy 4-én, délután, ami elképzelhető, hogy a céges Mikulás időpontja... S erre tényleg alaposan fel is kell készülnöm mert nem éghetünk, azért is engem bízott meg a főnökasszony. Persze kész szerencse, hogy mindezt azért másfél hónappal előre tudom, lesz még időm felkészülni meg stresszelni. Mondjuk elég szokatlan, hogy ennyire előre cidrizek ettől :)
írta: Lobo, 2009. okt. 23. 13:53 Olvassa más is!
címkék:
1 komment

Közkivánatra

Miután 250 olvasattal egyéni csúcsot döntöttem, ráadásul legtöbb kritika a mosolytalanságomat érte, íme egy vigyorgós kép.

 


 

írta: Lobo, 2009. okt. 21. 8:25 Olvassa más is!
címkék:
8 komment

Visszaszámlálás

Mert már csak 1 hónap és 3 éves lesz a csemete. Ahogy várható volt, 3 hét bölcsibe járás már sok volt neki, úgyhogy vasárnap reggel már betegséggyanús volt Babszem, ugyanis reggelire nem ette meg a Nutellás kalácsát. De még csak a magába a mogyorókrémbe se kóstolt bele! Ő aki amúgy tengernyi Nutellával szokott álmodni. (Igaz, úgy mondja, Tengernyi nuttellával aludtam). Vasárnap este volt 38 a hőmérséklete, lázcsillapító levitte, legközelebb csak hétfő délután lett neki 37,7. Azóta semmi. Kicsit még keveset eszik, de azt mondja, nem fáj a torka. Bár szerintünk ez nem teljesen igaz, néha nyelés közben fura arcot vág, szóval lehet megúsztuk nagy láz nélkül a torokgyulladást. Mindenesetre most otthon van, nagymama vigyáz rá.

Mostanában amúgy nagyon sokat mászik: játszótéren egyre ügyesebb, amit nem ér el, oda viszi a széket és most már az ágyából felmászik a komódjára. Meg le is:

 


 

írta: Lobo, 2009. okt. 20. 16:12 Olvassa más is!
címkék:
1 komment

Inkongnito

Milyen vicces már, hogy évek óta először kiteszek egy full frontál arcképet magamról, gondolva arra az 5 olvasóra a családon kívül, hogy lássák mi van a montior megett. Erre nem kikerülök a főoldalra? 

Az időzítés remek: most már sose lehet belőlem 006-os ügynök.

írta: Lobo, 2009. okt. 19. 10:03 Olvassa más is!
címkék:
3 komment

Antinő

Tegnap délelőtt elmentünk az Árkádba, mert ajándékot vettünk Cica szülinapjára, valamint rajzlapot festéshez. Aztán belebotlottunk a Douglas féle szépségnapokba. A párom rábeszélt, hogy jelentkezzek egy ilyen kezelésre, úgyhogy kértem mára időpontot. S ma délelőtt visszamentünk, hogy megdiagnosztizálják a bőrömet, sminkeljenek és beszárítsák a hajamat. 

Azt hiszem én vagyok a szépségipar csődje, amúgy. Semmi rendszeresség nincs abban, amit magammal csinálok: néha tisztítom a bőrömet, néha krémezem, ritkán sminkelek, kozmetikushoz szinte sose járok, fodrászhoz azonban azért mostanában (hogy berövidítettem a frizurámat) 2 havonta igen. Persze ennek ellenére van a szekrényemben mindenféle arckrém, tonik, pakolás, kis táskányi sminkfelszerelés. Mivel többsége ad hoc jelleggű, soha nem passzolnak egymáshoz pl. a rúzsok és a kontúrceruzák színei, beszáradnak a szemspirálok és csúnyán összeállnak az alapozók. Rich Ginger ajakceruzám van 2 is. Majd megkérdem a húgomat, nem kéri-e az egyiket mert egy időben ő ezt használta. Az ember mostanában rákattant a természetes alapanyagú kozmetikumok kipróbálásár. Lassan egy fél éve van himalája sószappanunk, pénteken pedig egy kisebb vagyont vásárolt el a Tulasi boltjában krémekre, tusfürdőkre, kéz és lábápolókra, de egy ideje már az ő mosogatójukat használjuk és mosószódával, mosódióval mosok. Viszont mivel sose vetettem bele magam a kozmetika, pláne a smink rejtelmeibe még soha senki nem mondta, mutatta meg nekem konkrétan, hogy mi az ami jó, használ és mutat is rajtam valahogy, hát nem kellett sokat rábeszélnie a páromnak erre a kis kalandra. 

Diagnosztizálták a bőrömet, kiderült hogy roppant rugalmas még mindig, messze olyan mintha a 20-as éveim elején járnék, ezért aztán ránctalanító krémet nem is érdemes használnom. (Köszi a géneket!) Viszont mérsékelten száraz és zsírhiányos és bizony jó lenne, ha napi szinten krémezném, tonizálnám és hetente pakolásokat csinálnék rajta. Aztán jött a smink, ahol leginkább az döbbentett meg, hogy a procedúra 3/4 részében a csaj a szemhéjammal foglakozott, s a végén úgy nézett ki, mintha semmi se lenne rajta, mégis kiemelte valahogy a tekintetemet. Ehhey képest mondjuk a számmal nem sokat vacakolt, de úgyis azzal kezdte, hogy nagyon szép formája van, szóval eléggé el voltam gyengülve ahhoz, hogy az alulszínezést jóval később vegyem észre. Mivel szerdán frissen festették és vágták a hajamat, valamint reggel még meg is mostam, a fodrász csajtól megkaptam amit vártam: jól beszárította a frizurámat, ahogy én soha. Meg tanácsokat adott, mit lehet használni, hogy ne legyen olyan sprőd.

Szóval alajpában elégedett voltam. Köszi az embernek, aki rábeszélt, aztán meg lefotózott.

Ilyen lett:

 

írta: Lobo, 2009. okt. 18. 22:14 Olvassa más is!
címkék: pucc
11 komment

Szösszenetek

- Apa ne aggódjatok én majd segítek nektek takarítani.

- Ez egy fantasztikus buszozás volt.

- Mama te nagyon rendes vagy.

- Te egy nagyon hasznos apa vagy.

- Segítek neked dolgozni.

írta: Lobo, 2009. okt. 16. 14:20 Olvassa más is!
címkék: gyerekszáj
még nincsenek kommentek

Hiányzik az ősz

Tudom, már mindenki unja, de azért feljegyezném, hogy szombaton délután a gyerek még mezítláb szaladgált Délegyházán a szülinapon. Ma pedig felvette az új téli sapkáját. Ami olyan, mint a tavalyi, szerencsére a H&M idén is forgalmazza, gyorsan szereztem még 1t mert szebb színe van, mint amit tavaly tél végén a leárazáskor vettem (ugyanez a stílus) 3-6 éves korúaknak. Még tegnap mondtam is Babszemnek, hogy akkor most 3 évig ne nagyon növessze a fejét.

Tegnap óta van fűtés otthon, csak éppen a radiátorunk persze levegős. Egyelőre még oké, de nagyobb zimában ez kevés lesz, úgyhogy kérünk majd légtelenítést.

írta: Lobo, 2009. okt. 14. 10:01 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Volt egy szülinap

Még a múlt héten csütörtökön feljött anyósjelölt, ő ment el Babszemért a bölcsibe, nekem amúgy is trainingem volt délután, nem értem volna oda. Ennek örömére pénteken nem is kellett mennie a gyereknek már, úgyis kicsit már nyafogós volt délutánonként, alig várta, hogy elhozzuk. De hát tavaly elég ritkán volt egyfolytában 2 hétnél többet a bölcsődében, most meg már 2 hete gyógyult meg, szóval kezdett belefáradni. De a hosszú hétvége azért kicsit feldobta.

Pénteken egész nap nagymama, szombaton délután Dóri születésnapja volt. Délegyházán még teljesen jó idő volt akkor, gyerekek sokat rohangásztak a kertben, voltak pillanatok, amikor Babszemet, mint egyetlen fiút az összes jelenlévő lány kergette, ő meg kacagva futott előlük. Még Esztivel is ritkán balhéztak össze és végül 2 szelet tortát is evett és megígértette a mamával, hogy az ő szülinapjára is csinál Tiramisu tortát. 

Vasárnap délelőtt még esőben mentünk sétálni, de aztán délután el tudtak menni az apjával motorozni az Óhegyre (meg fára mászni, mert most a mászás az nagyon menő dolog: a konyhai széket becipeli a szobába, felkapcsolja a villanyt, felmászik a komódra levenni a könyvespolcról a dolgokat stb.), én meg könyvkluboztam.

 

írta: Lobo, 2009. okt. 12. 11:56 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Csillogás

A hét elején, amikor elmentünk a cukrászdába fagyizni Babszemmel, a pulton ott volt jó pár szórólap a Glamour napokról. Megnézegettem és úgy döntöttem, nekem kell egy újság, benne a bónokkal és majd jól elmegyek és vásárolok, s ha csak harisnyát is veszek a Calzedoniában, már megéri.

Először is, nem volt könnyű magát az újságot megszerezni. Ugyanis nem volt az újságosoknál. Kedden. Szerdán már lehetett pár helyen Glamourt kapni, de valami extra kiadást, a kuponok mellett + CDvel 600forintért hazaviheted Szulák Andrea és barátai szerelmes dalait. Ennyire azért nem voltam elkeseredett, úgyhogy lemondtam a kuponokról. Erre este, a helyi CBA-ban vásárolva megláttam az újságos pulton az extra nélküli magazint.

Úgyhogy a mai délután ott talált az Árkádban kuponokkal felszerelkezve. Aztán a végén persze csak fehérneműket vettem, bugyit, harisnyát, zoknit combfixet magamnak meg trikót harisnyát Babszemnek. Kuponnal. Meg kupon nélkül melltartókat. Semmi más nem tetszett igazán a felhozatalból... pontosan az a fajta cipő, amit kinéztem magamnak egyik helyen se volt kapható. De legalább a tavaly vett jó kis csizmámhoz megint van mit felhúznom a lábamra.

írta: Lobo, 2009. okt. 9. 23:12 Olvassa más is!
címkék: pucc
még nincsenek kommentek
Régebbiek | Végére »

Ego

  • Olvasónapló
  • Versblog
  • Fényképek

Keresés


Régi bejegyzések

  • Jelen
  • 2009. november
  • 2009. október
  • 2009. szeptember
  • 2009. augusztus
  • 2009. július
  • 2009. június
  • 2009. május
  • 2009. április
  • 2009. március
  • 2009. február
  • Az összes »

Utolsó kommentek

  • Átkozott Alkonyat, vica: A Másik Boleyn-t ne bánd! A könyvvel köszönő viszonyban... »
  • Könyves aloldal, vica: máris olvasója lettem! :) »
  • Szerzemények, Lobo: Lena ez nem egy állandó állapot, de most hétvégén jól... »
  • Szerzemények, lena: Nem esik rosszul, hogy inkább a mamával akar maradni, mint... »
  • Ez a mi buszunk, wágnerúr: Most már biztos, hogy buszsofőr lesz a gyerekből. Ezt akárki... »

Bloggerek

  • Mirwen
  • Herr A.
  • Innocent
  • Minimálblog
  • Orosz hősnő
  • Barbie girl
  • Sikítozós
  • Akciós csaj
  • Svájci néger
  • Filmsztár
  • Vihar
  • Doktornő
  • Hónyomott
  • Kerek az erdő
  • Egy fiúról

Gyerekekkel

  • Gyerkőc
  • Mókuska
  • Jane Doe
  • MrSshirley and co.
  • Macskanyelv
  • Oui
  • Áron Svédországban
  • Ikerlányok
  • Mama Nerd
  • Baby Nerd
  • Baby Uborka

Film, Fun and Food

  • Empire
  • Filmbuzi
  • Étel, ital...
  • Far from conflicts

Legtöbb komment

  • Antinő (11)
  • Books of 2008 (8)

A legolvasottabbak

  • Antinő (296)
  • Olvasónaplók a neten (253)
  • Felháborít (145)
  • Húsvét (140)
  • Majusi blog (110)

Kategóriák

  • Culture today (27)
  • Hóforduló (32)
  • Konyhatündi (2)
  • Lobo Ten (14)
  • Review (14)
  • Világjáró (35)
freeblog
 

Design by Beau de Noir, freeblog sablonosítás: Amby