Lobo Tómia the life

  • Blog oldal
  • Archívum
  • RSS

2009. június

Best of Balaton 2009

Gyerek bármit megeszik, most már panírral együtt a húst is. Szépen is eszik, ráadásul ha olyanja van, egész nap folyamatosan zabál. Múlt héten hétfőn evett tortát, kedden 2x is, szerdán is azt reggelizett még. Édesszájú, az tuti.

Kívülről tudja a Thomas nagykönyvét. Felolvasott belőle az unokatestvéreinek is. Bár az Adri megjegyezte, amikor Babszem mesélt elalváskor, hogy ő az egész történetből csak a dinoszaurusz szót értette. Pedig most már sokkal szebben beszél, mint amikor elment nyaralni. Anyu szerint azért, mert már nem folyik az orra, szerintünk meg azért, mert kénytelen megértetni magát.

Az elalvás bárkivel gond nélkül megy, kivéve a szüleit:) Nekünk csinál műsort, nem akar elaludni stb.

Mindent megért, ha elmagyarázzák neki. Például, hogy ha megmondják előre, ki fogja várni amikor felébred, kivel fog lefeküdni, utazni stb. akkor ha megtörténik nem akad ki, hanem természetesnek veszi, hogy az történik, amiről előre szóltak neki. 

Tollasozás címén egyik kezében a labdával, másikban az ütővel elvan, esetleg a vadalmafákat csépeli, ahogy megmutatták neki az unokatestvérek.

Köszön.

 

írta: Lobo, 2009. jún. 30. 12:52 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Balatoni nyár 3.0

Lezajlott hát Babszem első két és fél hetes nyaralása szülők nélkül. Mit ne mondjak, a gyerek láthatólag élvezte. Szerintem még azt is, hogy naponta minimum 3x összeveszett az Esztikével. Elképesztő volt nézni, hogy mennyire fel tudják magukat húzni apróságokon, úgy hogy a végén egyik, másik esetleg mindkét gyerek bőg. Pedig csak annyi kéne, hogy valamelyikük belátóbb legyen és engedjen. De nincsenek abban az életkorban, hogy ezt megtegyék, úgyhogy néha robbant a bomba.

Pénteken otthonról dolgoztam, hogy ne kelljen utazgatnom mielőtt felveszem a kocsit, bepakolok és elindulok a Balaton irányába. Rájöttem, hogy egész produktív vagyok én és a VPN, mert nincs trécselés, kávészünet, ebédszünet, egyéb nem tárgyhoz tartozó problémák. Délután meg pont elállt az eső, sikerült minden dugót kikerülnöm és fél 6kor már lenn voltam Balatonszerényben. 

Nagy örömmel futott elém a gyerek, bár azt hiszem az egy kicsit feszélyezte, hogy közben az egész család figyelte a reakcióját: mit szól anyához. Ami később abban merült ki, hogy egész este rajtam lógott, ölelgetett, mondogatta a sziákat. Megbeszéltük és elfogadta, hogy miután már nagyfiú és két hete nem cicizett, most se fog kapni, amit láthatólag el is fogadott. Úgy aludt el, ahogy a mamáék szoktatták: mese könyvből, aztán fejből, majd betettem a kiságyába és reggelig aludt mint a bunda.

Szombaton egész jó időnk volt, délelőtt gyerekekkel elmentünk a nyalókaboltba (helyi ABC), ahol apu bevásárolt, a fiatalság meg nyalókát kapott és még olyan szerencsénk is volt, hogy 3x váltott  a lámpa pirosról fehérre a vasúti átjárónál. Úgyhogy Babszemnek máris jó napja volt. Délután amíg aludt tudtunk napozni, aztán még a Balaton is volt annyira meleg, hogy fürödhettünk. Estefelé pedig mentünk Babszem apja elé. A gyerek nagyon be volt sózva, szerencsére semmit se kellett várnunk, amint odaértünk a megállóhoz a busz is megérkezett (az ember szombaton is dolgozott ugyanis). Este persze tovább tartott az elalvás, mert Babszem teljesen meggrészegült attól, hogy mindkét szülője itt van. Még a cicivel is próbálkozott, de leszereltük. Úgyhogy elmondhatom, 31 hónapos koráig szoptattam a gyereket.

Vasárnap nagybátyáméknál voltunk ebédre hivatalosak, László napot ült a család. Gulyás leves és töki pompos volt a menü. Amitől nagyon tartottunk, hogy a kutyájuk rosszul fog viselkedni és halálra ijesztegeti a gyerekeket, nem jött be. Babszem is megbarátkozott idővel Roxyval, a két nagyobb lány sokat játszott a néhetjuhásszal, egyedül Esztike volt riadt, valahányszor ránézett az eb.

Sajnos a buli közben elkezdett esni az eső ami estig nem állt el, úgyhogy beszorultunk a nyaralóba, de szerencsére egész hamar eljött a lefekvés ideje. Ami megint hosszan tartott, mert Babszem meg volt győződve arról, ha lehunyja a szemét, mi eltűnünk hirtelen. De aztán az apja meggyőzte, hogy csak lefürdünk és megyünk majd vissza a szobába, s mire elkészültünk tényleg aludt is, mint a bunda.

 

 

írta: Lobo, 2009. jún. 29. 17:40 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Optimista

Eltettem a  fürdőruháinkat. Ma megyek a Balatonra, hétvégére, együtt lesz az egész család.

S végre Babszem.

 

írta: Lobo, 2009. jún. 26. 14:38 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Női dolgok

Ma délután csajnap volt, A-val moziztunk, megnéztük a Nász-ajánlatot. Pontosan jó film volt, amire számítottunk, s amit tuti, a pasik nagyon utálnának. Sandra Bullcok hozta a szokásos formáját, bár róla kicsit nehéz elhinni a keménykezű, jéghegy szerepét, de az olvadás rész már sokkal jobban sikerült. De azért amellett, hogy mi csajok valahogy bírjuk Sandrát és a filmjeit a Nászajánlat másik pozitívuma Ryan Reynolds volt. Aki hagyta a nagyobb sztárt érvényesülni, ugyanakkor szépen megmutogatta előnyös oldalát, meg a felsőtestét. Mindey egy szörnyen erőltetett jelenetben történt ugyan, mert ki vetkőzik úgy, hogy inkább az Ipodját pakolgatja, meg a zsinórral trükközik, mielőtt zuhanyozni menne, de nem veszi ki a zenét a füléből, de a látvány kárpótolt.

Eddig túl nyálsanak tartottam, bár a Wolverine-hez is gyúrt és Babszem is apának nézte, de most határozottan változott a véleményem. Úgyis odavoltam, hogy a mostani sztárok közül nincs senki, aki meg tudná dobogtatni a véremet, mert akik eddig tetszettek (Daniel Day Lewis, Hugh Jackman, Brad Pitt, Owen Wilson, Keanu Reeves, George Clooney stb.) már erőst elhagyták a 40t is az utánpótlás meg nekem nem igazán jött be eddig. 

írta: Lobo, 2009. jún. 25. 21:08 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

To be nominated...

Gyorsan utána néztem, hogy jól emlékszem-e, tényleg nem voltam még jelölve Goldenblogra, s bár annak idején még a blogtéren Murci első kezdeményezése, a felvágunk lett jelölve, aminek én is tagja voltam, de csak a saját munkámat még sose értékelték.

Na és most már megértem ám, hogy az Oscar jelöltek miért mondják, már a jelölés is sokat jelent nekik. Eddig úgy gondoltam ez csak PR szöveg, mert a lényeg a győzelem. Elvégre a többi nevet úgyis elfelejti az ember (csak filmek trailerjeinél írogatják ki, hogy játszik benne az Oscar jelölt Will Smith pl.). Na meg én az a fajta vagyok, aki különösebben nem szereti, ha ünneplik, viszont tud azon duzzogni, ha úgy érzi, méltánytalanul mellőzik. Viszont ha rámszakad valami nagy figyelem akkor meg végtelenül megijedek és visszamennék a csigaházba azonnal. Szóval ez így most pont jó a lelkemnek.

Mennyit keseregtem azon, hogy a csak olvasmányélményeimről szóló blogomon nem pezseg annyira az élet, mint másokén, de a koncepciót meg nem akartam feladni, hát maradt az olvasónapló 500 bejegyzés és 6 év után a régi. Mint valami régi kollega, aki szakmailag elismert és az alapokat nagyon tudja, lehet rá számítani, megteszi ami a dolga, ha komoly kérdés van, hozzá fordul az ember, de mikor villogni kell, mikor pörgés van, mikor PR akkor ő szorul a háttérbe mert a fiatalabbak, gyorsabbak és egzotikusabbak előrébb törnek a reflektorfényben.

A mostani Goldenblognál viszont nem csak jelöltek, több ezer blog között de benn vagyok az utolsó 100-ban ami nem is csak könyves, hanem általánosan kulturális blog, szóval kemény mezőny, s igazából 3x is rajta vagyok mert még két "közösségi kulturális" blog szekerét is tolom néha (Mitolvas és Evocatio). Szóval megvan az elismerés és ha nagy ünnepség meg reflektrofény a végén nem is lesz, remélem valami díjátadóra és ingyen szendvicsre-piára el tudok menni :)

Önfényeztem. Ez jól esett.

írta: Lobo, 2009. jún. 25. 8:41 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Goldenblog 2009

Nem mintha labdába rúghatnék, mert elég illusztris a kulturális blogok listája, amelyek a jó kis nyereményekért indulnak, de az Olvasónapló is ott van közöttük.

Ennek örülök. Úgyhogy kiteszem a bannerüket a kulturális blogomra :)

 

írta: Lobo, 2009. jún. 24. 21:06 Olvassa más is!
címkék:
2 komment

Dream a little dream

Most már két napja Babszemmel álmodok. Azt hiszem kezd tényleg nagyon hiányozni. Tegnapelőtt tettem ki a szennyesbe az ágyneműjét de előtte jól megszagolgattam.
írta: Lobo, 2009. jún. 24. 10:15 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Divat kényszer

Na jó, délután már nem volt nagy szükség a csizmámra, de azért fun volt. Mivy kolleganő megdícsérte és sajnálkozott, hogy ő nem hordhat gumicsizmát, mert abban nem éri el a BKV kapaszkodóit. Szóval ő igazából kényszerből kezdett el magassarkút viselni, mert anélkül túl alacsony a normális közlekedéshez.
írta: Lobo, 2009. jún. 23. 18:04 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Come rain

Ma reggel kipróbálhattam a tavaly ősszel vett és soha nem viselt gumicsizmámat. Nagyon menő, nem ázik a lábam. S bár a párom szerint parasztgyerek és hippi keveréke vagyok a lila virágokkal én úgy éreztem az eső nem árthat nekem.

Sőt a múltkor megtaláltam a melegítő talpbetétemet is, úgyhogy nem csak nyáron, de még ősszel kicsit hidegebb esőben is bevethető a lábbeli.

írta: Lobo, 2009. jún. 23. 9:39 Olvassa más is!
címkék: pucc
még nincsenek kommentek

A munka hősnője

Ma délelőtt ügyeletet vállaltam. Mivel szervercsere előtt állunk rengeteg mindenre nem volt ma lehetőség. Bár az ügyfeleket Tikka bombázta emilekkel, amiben leírta, hogy mire számíthatnak a nap folyamán, de felkészültünk, hogy van aki nem olvas, vagy nem érti meg a helyzetet ezért aztán örültek, hogy én leszek ott, mert úgy gondolták, tudom állni a sarat. Sőt megígérték, hogy segítenek.

Mondjuk nem volt semmi különösebb vész, a legtöbb ember megértette a helyzetet. Kaptam egy tábla svájci csokit is, mert visszatért a nő, akinek szombaton segítettem. Csupán egyszer hívtam fel Tikkát, hogy jöjjön mert valaki keresi a kedvenc projektje miatt. De rám hárította, hogy el tudom én azt magyarázni és most éppen benne van valamiben, s nem jönne le. Persze nem volt nagy vész, de fél órával zárás előtt, meg az ígéretét betartva jól jött volna, ha megjelenik. Amúgy is ez a reggeli ügyelet inkább lett volna az ő dolga, PR oldalról is, mint bárki másé.

Csak kicsit nyavajgok, mert igazából nem volt megerőltető a nap (leszámítva, hogy korán kellett kelnem), s a kollegák fényeztek eleget, hogy elvállaltam, csak éppen kicsit piszkál, hogy a mai ügyeletet két embernek kellett volna ellátnia, akik felelősek a PRért és az összes ügyfélkapcsolatért. S egyikük se vállalta.

írta: Lobo, 2009. jún. 22. 17:49 Olvassa más is!
címkék: work
még nincsenek kommentek

Online

Épp az előbb beszéltem Babszemmel Skype-on. Mondjuk sokat nem mondott, de folyamatosan a képernyőt simogatta meg engem:

 


 

írta: Lobo, 2009. jún. 22. 17:25 Olvassa más is!
címkék:
1 komment

Szülők kikapcsolódnak

Péntek este elmentünk Mirwenékhez társasozni. Megcsodáltuk a még egészen élénk  kereken 4 hónapos Zsófia hercegnőt, aki vacsorája után komolyan és hosszan mesélt, láthatólag nem utált ki minket, mert megzavartuk az esti szeánszát.  Vittük az Alhambrát, természetesen bár először játszott, Eb nyert, de én rögtön kitaláltam, hogy azért, mert valahol mégiscsak ez a végzettsége. Aztán persze mi lányok ragaszkodtunk a nagy kedvenchez, a Puerto Ricohoz, ahol aztán szépen átengedtük az elsőséget a férfiaknak, holtversenyben én meg szokás szerint mindkét játékban vesztettem. De nem is ezért tartok ki, hanem a feeling miatt. Meg egyébként is, jó társasozni. Meg is beszéltük, hogy júliusban majd újrázunk, ha megint Babszemtelenek leszünk.

Szombaton én ügyeltem, a párom meg átszerelte otthon a gépparkot, bár még mindig rengeteg kábelünk van, azért egy-egy hosszabbító kikapcsolásával tudunk áramtalanítani. Este pedig elmentünk moziba. Már nagyon rég nem voltunk csúcsidőben a Westend Palacában. Jó sokat kellett sorbaállni, a terem tele volt és sikerült kifogni, hogy a mögöttünk ülők minden poénon, ami elég alpári volt, hatalmasakat nyihogjanak. Amúgy nekem bejött a Másnaposok, mert a témája és a férfiszereplők ellenére nem találtam túl durvának. Simán lejött belőle a lényeg: a pasik amit tudnak, elszúrnak. Az embernek viszont nem tetszett a film.

Mára elterveztük a nagytakarítást, szaunázást és a hűtőszekrény kiszabadítását a tálaló fogságából. Aztán délben felálltunk a számítógépek mellől, rendeltünk egy pizzát meg levest. A takarítás elmaradt, viszont a wellnesst és a tálaló odébb rakását megcselekedtük. De végülis apák napja volt, meg kellett ünnepelni. S hihetetlenül jólesett semmit se csinálni egész nap, csak punnyadni.

 

írta: Lobo, 2009. jún. 21. 21:16 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Nélküle

Mentorom mondta anno, amikor beszéltem neki a nyári tervekről, hogy nem is az a kérdés, hogy Babszem fogja-e bírni nélkülünk, hanem, hogy én fogom e bírni nélküle. Mert ahogy ő nem volt még távol tőlem teljes 24 órákat, úgy én se.

Szó se róla, van a könnyebb oldala a dolognak. Nem kell sietni haza munka után, mostanában eljárok megint tornászni is, s mivel az ember is sokat dolgozik, mert közelednek a határidőik, akár két órát is ugrándozhatok a fitneszben. Aztán meg elmehettünk mozizni, tegnap este társasozni voltunk, otthon kicsit elengedjük magunkat pakolásilag és a kajákat is lazán oldjuk meg. Szóval valahol pihentető. De legtöbbször meg miről beszélgetünk? Természetesen felidézzük, hogy mit csinálna ebben a helyzetben Babszem. 

írta: Lobo, 2009. jún. 20. 17:26 Olvassa más is!
címkék:
2 komment

31 hónap

Nem is tudom, hogy érdemes-e hófordulózni, hiszen nem tudom, konkrétan mit is csinál most a kisfiam. Persze majd beszélek velük, megkérdezem, hogy telt a napjuk. Többnyire nagyon jól, amúgy. Nagyokat alszik, sokat eszik, gyakorolja a pelenka nélküli létet, sétál, most már játszik az unokatestvérekkel és fürdik a Balatonban. Persze gondolom ma éppen nem, amilyen idő van, de a mamáék biztos kitalálnak neki valamit. Még egy hetet marad hát és élvezheti az igazi nyaralást, szülők nélkül.

Majd jövő hét végén találkozunk és akkor jól meg fogok lepődni azon, hogy mennyit nőtt és milyen okos is.

írta: Lobo, 2009. jún. 20. 16:12 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Felesleges könyvek cseréje

Az olvasónaplós blogok közti cserebere még a főoldalon is kinn volt. Eleinte nem tűnt úgy, hogy részt veszek benne, de találtam cserealap könyveket. Amiket fel is tettem az olvasónaplóba. Ott lehet szemezni.

Ha esetleg ismerős szeretne részt venni, szívesen kezelem a felajánlásait.

írta: Lobo, 2009. jún. 19. 14:09 Olvassa más is!
címkék: könyves, SHC
még nincsenek kommentek

Balatoni hírek 2

Tegnap óta már nem egyedüli unokaként boldogítja Babszem anyuékat. Megérkeztek húgom lányai is. Úgyhogy rögtön volt némi villongás Esztivel. Amúgy meg anyu szerint igazi vásott kis utcagyerek lett a csemete. Balaton parton sétálás és a motorozás nagyon megy neki.

Közben szerdán még Kanizsán is voltak, ugyanis a zalai jégeső rendesen elverte a szüleim kiskertjét, s elmentek damage controllra. Babszem is segített földről meggyet szedni, de igazán örült annak is, hogy kicsit számítógép közelébe kerülhetett (sajnos éppen Tescoban voltam amikor felhívtak, hogy még fél órát skype közelben lesznek, tudnánk beszélni). Visszaúton pedig a gyerek más Sávolynál mondta, hogy "Kazi balatonszagot érez". 

Szóval a sok aggódás után kiderült, hogy ez a nyaralás igazán bejövős a csemetének.

írta: Lobo, 2009. jún. 19. 9:28 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Rock rock rock your boat

Mivel a múlt héten át kellett passzolni a Rockhajós jegyet, de ez mindenképpen olyan film volt, amit meg akartunk nézni, tegnap elmentünk hát moziba. Utoljára az Ember gyermekét néztük meg esti vetítés keretében (pont azon a napon, amire hivatalosan ki voltam írva Babszemmel). A Rockhajó meg ugye Richard Curtis miatt kötelező volt, mert ő az egyik kedvencünk és bármikor képesek vagyunk megnézni a Love Actuallyt (Kérem vissza a DVDt!). Előre örültünk, hogy feliratos lesz a film. 

Végeredményben, nem volt rossz, bár kicsit túl hosszúra sikerült. Rövidebbre kellett volna venni. De voltak benne hihetetlenül vicces jelenetek, beszólások. Thick Dave-n és a Húsvéti nyúlon bármikor tudok röhögni. Szerepelt benne egy csomó mindenki a Love Acutallyből, meg a fél IT Crowd. A zene kiváló volt, szerintem Midnight Mark kiköpött Heath Ledger figura, valamint Jack Davenport elképesztően hasonlít Pindroch Csabára. De még a hangszíne is!

 

 

írta: Lobo, 2009. jún. 18. 8:59 Olvassa más is!
címkék: film
még nincsenek kommentek

Balatoni hírek

Hétfőn volt nagy fürdés a Balatonban. Először persze Babszem nem akart belemenni, aztán meg kijönni alig akart a vízből.

Aztán délután még kaptam egy telefont, hogy sikerült kakilni a bilibe! Mert eddig a pisilés ment, de a nagydolog még nem.

Kedden nem volt túl jó idő, de a mamáék elvitték az edericsi Safari parkba. A telefonban kacagva ismételgette, hogy safari park, mert az olyan viccesen hangzik. Volt ugrálóvárban is, ahol rengeteget pattogott, mert egyedül volt benne. Délután, mikor nem esett az eső volt motorosverseny az utcában lakó többi kisgyerekkel, Babszem volt a leggyorsabb.

 

írta: Lobo, 2009. jún. 17. 9:26 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Megérkezett

Nah öszeszedtem magamat és merész voltam: rendeltem könyveket a Bookdepository.co.uk-ról. Itt már írtam róla, meg arról is, hogy miért gyáváztam.

Múlt héten hétfőn adtam le a rendelés, két könyvre, áruk messze jobb volt, mint ha itthon kértem volna meg a könyvesboltjaimat, hogy szerezzék be, ráadásul tudtam paypal-lel fizetni, szóval nem is a kártyámat használtam. Csütörtökön még úgy volt, hogy a 2 napon belül ígért postázáshoz képest csak az egyiknél szerepelt, hogy feladták. Tegnap azonban mind a kettő megérkezett. Ugyan a postaládába nem fért bele, de szerencsére Anikó, aki a 3. emeleten lakik otthon volt és átvette. 

Ügyhogy maximálisan meg vagyok elégedve. A Book depository árai valóban azzal, hogy nem kell a szállításért fizetni az angol amazon árai alatt vannak. Az amerikaival nem mindig veszik fel a versenyt, mert ott eleve olcsóbbak a könyvek, de a szállítási költség azért onnan is megdobja az árat. Azért azt tudni kell, hogy a regények puhakötésben angolul olcsók, a keménykötésűek annyira nem, a tényirodalom is borsos árú. Szóval van ahol továbbra is lehet versenyeztetni a hazai könyvesboltokat (Bookstation, Pendragon, Bestsellers), de van amikor megéri magának intéznie az embernek az egész ügyet.

 Közben a könyvesblogon is számoltak be kellemes élményekről.

írta: Lobo, 2009. jún. 16. 10:31 Olvassa más is!
címkék: könyves
3 komment

Látogatók

Pénteken délután, mivel a vártnál egy órával később tudtunk elindulni, ugyanis a párom tovább dolgozott, én meg amíg vártam rá olvastam és rádiót hallgattam, kitaláltam egy jó kis menekülőútvonalat, hogy kikerüljük az M7-n egymásba csúszott autókat. Úgyhogy fél óra alatt Zuglóból kijutottunk Érdre (az M0n szépen eljöttünk a másik oldalt álló sor mellett), s fél 9-kor már Balatonszerényben voltunk. Gyerek nagyon örült. Az apjának. Egész lefekvésig szinte le se szállt róla, aztán altatásnál már én is labdába rúghattam. Úgy látszik, rám jobban meg volt sértődve.

Szombaton többször voltunk a parton, de még csak lábat lógattunk a vízbe és csónakokba kellett beülni, végignézni a vitorlásokat, botokat keresni, kavicsot dobálni a Balatonba. Amúgy Babszemnek több Balaton létezik. Van az egyik Balaton az utca végén, másik Balaton a csónakkikötő, megint más a strandon látható stb. Próbáltuk magyarázni, hogy ez egy és ugyanaz a tó, de ő kitartott amellett, hogy ez a Balaton meg az a Balaton.

Balatonszerény másik nagy élménye, a vasút. Pontosabban az állomás és az egyik gyalogos átkelő melletti lámpa. Mert meg kell várni, hogy jön a vonat és megnézni, hogy átvált a fehér égő a piros kettős lámpára. A sorompó az állomásnál csak bónusz. Babszem a bolt mellett képes várni akár fél órát is, hogy jöjjön egy vonat és átélhesse a nagy izgalmat, amikor vált a lámpa. S persze valahányszor elmegy egy vonat elmeséli, hogy most már pirosan világít az állomáson a jelző.

Szombat délután párszor megkaptuk a hisztit is. Felesleges dolgokon vitatkoztunk, Babszem néha beszaladt a házba, becsapta a szoba ajtót, rávetette magát az ágyra és kicsit ordított. Így utólag vicces az egész, akkor azonban nem kicsit frusztrált minket.

Vasárnap azonban már végig mintagyerek volt, délután a fürdés mondjuk nem sikerült úgy, mint vártuk, inkább csak a csónakban ücsörgött, még ki is esett belőle, lebukott a vízbe, szóval megmártózás volt, de igazi pancsolás nem. Remélem a héten ez is jobban fog sikerülni. Mivel anyuék hétvégén magunkra hagytak, vasárnap annak is örülhetett, hogy a mamáék visszajöttek, s bár eleinte akart velünk jönni Budapestre, miután a papa megígérte neki, hogy beülhet az Astrába előre amíg beállnak az utcáról, már alig várta, hogy elmenjünk és végre autózhasson. Este is egész sokat beszélt velem telefonon, mikor lejelentkeztünk, hogy szerencsésen megérkeztünk. 

Innentől jön a kemény két hét, mert csak jövő pénteken fogunk leutazni hozzá. Közben persze lesz sok vonat, lehet fürdeni és még az unokatestvérek meg a svéd rokonok is megérkeznek majd.

írta: Lobo, 2009. jún. 15. 11:15 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Bíztató

Természetesen mindenki jobban aggódott, hogy fog viselkedni Babszem távol a szüleitől mint amekkora ez a probléma. Az ember persze mindig tudja előre, hogy a gyerek okos, nem fog minket keresni, mert már felkészítettük és igenis várta a nagy nyári kalandot. S valóban. Az első éjszakát szó nélkül végigaludta, tegnap egész nap voltak élményei, mert bár még mindig hideg a Balaton a fürdéshez azért a lábát már belelógathatta, de mezítlábazhatott. Ráadásul megjelent a nagybátyám még befejezni a konyhaszekrényt és segíthetett neki szerelni, kapott igazi harapófogót, kettőt is, nagyon barátságosakat. 

Tegnap este is lefeküdt, bár nem akart aludni, de azért sikerült neki. Ma már nem fogom őket napközben zavarni, majd délután találkozunk.

Mi meg mit csináltunk? Új családtagot üdvözöltünk:

 


 

írta: Lobo, 2009. jún. 12. 10:22 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Vakáció

Ma délután elvitték hát anyuék Babszemet. Alig várta meg, hogy átszereljem apuék kocsijába a gyerekülést, már be akart szállni. Először még utasítgatott engem is, hogy hova üljek, de mondtuk, hogy tudod most nem megy anya és simán elfogadta. Vidáman integetett.

Szerencsésen megérkeztek Balatonszerénybe, s a gyerek azonnal a partra ment és onnan nem lehetett egyelőre felcsalni.

Én meg hogy annyira ne érezzem egyedül magam itthon elmentem tornázni, mindjárt 2 órát maradtam. Most pedig filmet fogunk nézni. Hangerővel.

írta: Lobo, 2009. jún. 10. 20:44 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

A bug's life

Azt hiszem sikerült pont jókor elolvasni a Családom és egyéb állatfajtákat, hogy kis toleranciát tanuljak, hogy kell viselkedni, ha a gyerekem hazaállít egy teknőssel, vagy skorpióval, kígyóval esetleg egy pár szarkával. Mondjuk Babszem itt még nem tart, de ma már ragyogó mosollyal hozta megmutatni nekünk a felcsippentett bogarat, amit Csajkovszkij szobrán talált a zeneszerző nevét viselő kőbányai parkban. Ott ugyanis rengeteg van abból a piros-fekete hátú bogárból. A párom megjegyezte, hogy ezt nem tőle örökölte, ő sose szerette a bogarakat. Mondtam, hogy engem se érdekeltek, bár irtózni nem irtóztam tőlük.

Amúgy a legviccesebb szerintem, hogy már mióta Pesten lakom és már szegedi éveimben is kőkemény panelban nyomtam a Hont Ferenc utcában az albérletezést, eddig még mindig csak filmekben láttam csótányt. Ott viszont mindig elég nagyok, szóval ezért vagyok bizonytalan, hogy mégis hogy néz ki a való életben, mert nekem a fénykép meg mondjuk a mosdón rohangáló bogár az 2 külön dolog.
írta: Lobo, 2009. jún. 9. 22:12 Olvassa más is!
címkék:
2 komment

Akáció

Vasárnap este feljött teszvesz néni, hogy még lássa az unokát mert aztán 3 hétig a másik nagyszülőknél fog nyaralni, szóval Babszem tegnap már nem ment bölcsibe. Reggel bementünk, megmondtuk, hogy már nyaral a csemete, a nagyszülők gondoskodnak róla, majd valamikor augusztusban jön újra. Délután bementem még hazafelé és összeszedtem a cuccait, ruháit, cipőjét, rajzait amik benn maradtak.

Eredetileg úgy volt, hogy anyuék ma már jönnek és elviszik magukkal, pont nyertem is jegyet két és fél éve először egy filmklubos vetítésre, ráadásul a Rockhajóra, ami mindenképp a must see filmek közt szerepel. De tegnap este apu telefonált, hogy még nincsenek teljesen készen, még egy napot kérnének, csak szerdán jönnek majd Babszemért. Azért a gyereknek nem kell visszamenni a bölcsibe, mert a másik nagymama még örömmel maradegy nappal többet. Úgyhogy most éppen megpróbálom elsózni valakire a jegyeket.

írta: Lobo, 2009. jún. 9. 9:40 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Laptopos

Babszem a 7végén észrevette az egyik kék Ikarus hátulján a laptop.hu hirdetését. Azóta vannak laptopos buszok. De csak néhány, szóval külön kaland felfedezni, melyik laptopos és melyik nem. Azaz meg kell várni minden buszt ami elmegy a közelben és megnézni a hátulját, hogy ez laptopos-e vagy sem. Tegnap délután az apjával az esőben ácsorogtak az Óhegy alján egy fa alatt és megvártak négy 95-t is, hogy megnézzék, vajon laptopos-e vagy sem.

Egyébként a buszok mostanában nagyon foglalkoztatják. A múlt héten majdnem minden délután a séta csúcspontja az volt, hogy ácsorogtunk a Szent László téren az egyik sarkon, ahonnan kifordulnak a buszok és néztük merre mennek, mikor kapnak zöldet stb. Pénteken még fel is szálltunk az egyik 217-re, mentünk vele egy megállót, leszálltunk róla, a busz elment, Babszem pedig sírvafakadt. Még szerencse, hogy pont megállt mellettünk egy bordó Toyota, benne az apjával és így elfelejtődött a tragédia, hogy a busz nélkülünk ment tovább.

írta: Lobo, 2009. jún. 8. 10:37 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Olvasónapló

A héten elérte az 500. bejegyzést az Olvasónaplóm. Megnéztem, hogy 2003ban indítottam, szóval van már az is 6 és fél éves. Ráadásul csak 13 bejegyzés az, ami nem a könyvekről szól.Nem is lett körülötte olyan nagy élet, mint néhány újabb, de cserfesebb könyves blogban. Egyetlen bánatom, hogy nem voltam elég szemfüles és az olvasonaplo.hu már spg-é. 

Szóval 6 év alatt 487 könyvet olvastam minimum (eleinte volt pár olyan bejegyzés, ahol csak felsoroltam mit olvastam). Történetileg eleinte tényleg csak magamnak írtam, főleg fülszövegeket másoltam be, néhol volt személyes vélemény, mert amihez komolyabbat akartam hozzáfűzni azt megtettem itt. Aztán amikor a blogter indult, ott próbálkoztam kilépni a nyilvánosság elé és kissé kozmetikázottan jelentgettem meg az olvasmányaimat. Azaz mélyen hallgattam egyik guilty pleasure-ömről, a romantikus regényekről. A könyvismertetéseket két helyre írtam, s a freeblogon továbbra is jegyeztem ami a blogtérről kimaradt. Majd döntöttem: maradok a freeblogon, nem kétlakiskodom és két éve beszüntettem az ottani blogot.

A trend továbbra is marad: oda tényleg csak az olvasmányok kerülnek, egyéb könyvvel, kiadással, vásárlással kapcsolatos dolgok meg jönnek ide. Kicsit megveregettem a vállamat: szép munka.

Önfényezés off.

(Ez meg itt a 3333. bejegyzés volt és idén még csak meg se említettem, hogy május 17, lett 7 éves a blog. Már iskolás!)

írta: Lobo, 2009. jún. 5. 22:50 Olvassa más is!
címkék: könyves
3 komment

Itthonról

A bázison nincs ma víz, úgyhogy kivételesen itthonról dolgozom. Amúgy is adatbázis molyolás, listakészítés a feladat, amihez itthon is meg van minden. Szerintem még hatékonyabb is leszek, mintha bent maradtam volna.

Most kezdődik hát a munka.

írta: Lobo, 2009. jún. 5. 8:30 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Tervek

A bölcsi június 15 és július 20 között van zárva, erre az időszakra lehetett volna kérni a másik intézménybe való elhelyezését a gyereknek, de ahhoz komoly munkáltatói igazolás kell. Persze most, hogy már az összes nagyszülő nyugdíjas, ráadásul vidéki, plusz 1 hónapnyi Balatoni használati joggal, ez fel sem merült bennünk.

A nagy kérdés csupán az, hogy fogja bírni a nyaralást Babszem a szülei nélkül. Már beszéltünk vele a nyárról, hogy júniusban a mamáékkal mehet a Balatonra, aztán majd a nagyiékhoz utazhat el. Már a nagyszülők is készítették fel a várható élményekre, a legutóbbi tiszavasvári kirándulásunkkor sokszor elhangzott, hogy majd ha jössz nyáron akkor ezt meg azt fogjuk csinálni. Múlt héten amikor anyu volt itt ő meg arról mesélt Babszemnek, hogy fognak majd megmártózni a Balatonban. Elvileg jövő héten elviszik magukkal a szüleim az unokát, pár napot hármasban lesznek, aztán majd csatlakoznak hozzájuk a lányok is. Hétvégén mi is meglátogatjuk őket, aztán egy hosszabb szünet várható...

De hát Babszem ugye még sehol se volt nélkülünk. Legutóbb le lettem szavazva, nem vitték el anyuék magukkal a gyereket. Köcsög mesélte, hogy náluk is 2,5 éves volt a gyerek, amikor a szülei magukkal vitték egy hétre. Semmi gond nem volt, csak mikor visszajött a fia, nagyon meg volt sértődve a szüleire. Oké, erre felkészültünk. Aztán még pár kollega megosztotta saját élményeit, saját gyerekkorukból, mert még csemetéjük nincs. Szerintük én azt csak képzelem, hogy Babszem csak úgy ellesz anya és apa nélkül. GyéVé például a szomszéd utcából a nagymamájától hazakéredzkedett, pedig eredetileg ő akart menni, de aztán fürdés után hisztizni kezdett és haza kellett vinni. Úgyhogy eléggé feldobtak, amint az várható volt.

írta: Lobo, 2009. jún. 4. 22:47 Olvassa más is!
címkék:
2 komment

Az ágy

Nem mondom, szeretem, ha végigalhatom az éjszakát és nem kell felkelni Babszem miatt. De amikor reggel ott szuszog köztünk, akkor meg azt érzem, hogy ez így helyes, ő oda való.

Mostanában amúgy is még igazán akkor szól, hogy ki szeretne jönni hozzánk, amikor még nem feküdtünk le (vagy még éppen csak), szóval nem ébreszt fel, mert utána meg úgy alszik közöttünk, mint a bunda és csak reggel dobálja szana-szét magát amikor valamelyikünk már felébred. Nagyon megtanulta, hogy kell mellettünk aludni. De még nem jön ki magától az ágyából, ahhoz még nem ébred fel eléggé csak azt közli, hogy "Anya jön, ki kell menni". Mondjuk a hétvégén egyik éjszaka kétszer akart kijönni közénk. Miután kihoztam hajnalban még egyszer felszólalt, hogy "Ki kell menni", mire megsimogattuk és megnyugtattuk az apjával, hogy már kinn van és erre persze aludt is tovább.

Elkényeztetett gyerek? Ja.

írta: Lobo, 2009. jún. 3. 14:04 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek

Twist Olivér

Tegnap délután még elmentünk cukrászdába is. Mindenki kapott egy szelet tortát, Babszemé volt a legnagyobb, az apja úgy gondolta, hogy majd a maradékát megeszi, mert finom csokitortűt választott magának a kissrác. Csakhogy megette az egészet. Ráadásul apa segítségével még tisztára is törölte a tányért, amit aztán felém nyújtogatott hatalmas kék szemek, szőke fürtök, csokimaszatos száj: Kérsz még!
írta: Lobo, 2009. jún. 2. 9:29 Olvassa más is!
címkék:
még nincsenek kommentek
Régebbiek | Végére »

Ego

  • Olvasónapló
  • Versblog
  • Fényképek

Keresés


Régi bejegyzések

  • Jelen
  • 2010. március
  • 2010. február
  • 2010. január
  • 2009. december
  • 2009. november
  • 2009. október
  • 2009. szeptember
  • 2009. augusztus
  • 2009. július
  • 2009. június
  • Az összes »

Utolsó kommentek

  • Névnap, vica: Boldog Névnapot, Babszem! :) »
  • Névnap, Leppke: Hihi, tényleg ilyen a gyerek? Boldog Névnapot Neki, itt is... »
  • Tavasz van, A.: ex kőbányaiként mi vasárnap megyünk :) »
  • Valentin nap, a film, A.: :) azért a végén a libaszakasz felhörrenése az általad megjósolt poénnál... »
  • Egy karrier vége, teodora: ez milyen kitolás, ha megtanultad, amit kell, a hiányzás miatt... »

Bloggerek

  • Mirwen
  • Herr A.
  • Innocent
  • Minimálblog
  • Orosz hősnő
  • Barbie girl
  • Sikítozós
  • Akciós csaj
  • Svájci néger
  • Filmsztár
  • Vihar
  • Doktornő
  • Hónyomott
  • Kerek az erdő
  • Egy fiúról

Gyerekekkel

  • Gyerkőc
  • Mókuska
  • Jane Doe
  • MrSshirley and co.
  • Macskanyelv
  • Oui
  • Áron Svédországban
  • Ikerlányok
  • Mama Nerd
  • Baby Nerd
  • Baby Uborka

Film, Fun and Food

  • Empire
  • Filmbuzi
  • Étel, ital...
  • Far from conflicts

Legtöbb komment

  • Névnap (2)
  • Fogadalom (2)

A legolvasottabbak

  • Antinő (342)
  • Olvasónaplók a neten (302)
  • Húsvét (196)
  • Felháborít (176)
  • Majusi blog (157)

Kategóriák

  • Culture today (29)
  • Hóforduló (32)
  • Konyhatündi (2)
  • Lobo Ten (15)
  • Review (18)
  • Világjáró (35)
freeblog
 

Design by Beau de Noir, freeblog sablonosítás: Amby